Dr. Varga Detre

Dr. Varga Detre

2006-ban summa cum laude (kitűnő minősítéssel) diplomázott az ELTE Állam- és Jogtudományi karán, amelyre 13 éves kora óta készült. Az egyetem elvégzését követően szakmai mentorai hatására büntetőjogot kezdett tanítani, amely öt éven át meghatározta szakmai terveit: PhD abszolutóriumot szerzett, kiadványokat szerkesztett, vizsgáztatott, tehetséges diákokat karolt fel. A büntető igazságszolgáltatásban csalódott, és a kezdeti kiemelkedő sikerek után nem vállalt több büntetőügyet, és a tanítást is abbahagyta. Elmondása szerint a Varga Ügyvédi Társulás budapesti irodájának vezetése miatt nem maradt ideje a tanításra, közvetlen kollégái szerint a büntetőjogi területtől távolodott el és apja, Dr. Varga Imre hatására a gazdasági jog felé fordult.

A gazdasági joggal Dr. Varga Detre már a büntetőjogon keresztül is kapcsolatba került. Két éven keresztül tevékenykedett Dr. Diós Erzsébet és Dr. Vaskuti András tanácselnök bírák mellett a Fővárosi Bíróságon. Mentorai, akik egyébként Magyarország legismertebb büntetőbírái voltak, bírói pályára ajánlották, azonban utolsó pillanatban apja, Dr. Varga Imre hatására mégis az ügyvédi pálya felé fordult. Az Ügyvédvilág című magazin ezt úgy aposztrofálta, hogy „az alma nem esett messze a fájától.”

Az anyai ágon szicíliai származású fiatal ügyvéd az egyetemet angol, német és olasz felsőfokú nyelvtudással végezte el, majd folyékonyan megtanult törökül. Az első magyar nemzetiségű törökül tudó ügyvédként belemerült a budapesti török közösség életébe: közelről látta problémáit, szokásait, és kapcsolatba került a bevándorlási joggal, amelyet diszkriminatívnak, igazságtalannak tartott, így hamar a hatóságok célkeresztjébe került a külföldiek védelmében. A nem egyszer indulatokat is felszínre hozó eljárásokban végül megértette, hogy a hatósági gyakorlat mögött sokszor a külföldiek jogellenes magatartása áll, amely vagy rosszhiszeműségre, vagy a jog nem tudására vezethető vissza. Ekkor stratégiát váltott: bevándorlási ügyekben a megfelelő ügyelőkészítésre összpontosított, és már azelőtt egyeztette jogi álláspontját a hatóságokkal, hogy azok döntést hoztak volna. Hamarosan az egyik legkiemelkedőbb bevándorlási jogi szakértőként tartották számon, aki minden eljárásban a törvény betartásához ragaszkodik, mind az ügyfelek, mind a hatóság részéről.

2014-ben elvállalta a Varga Ügyvédi Társulás vezetését, bár ő apját, Dr. Varga Imrét szerette volna a neves ügyvédi testület képviselőjeként látni, Dr. Varga Imre azonban úgy vélte, hogy az ügyvédi konzorciumnak a nemzetköziség és a technológiai innováció felé kell fordulnia, és fiatal vezetőre van szüksége.

Ügyvédi stílusát az okiratok, beadványok alapos szakmai és stilisztikai kidolgozása jellemzi, amelyet közvetlen kollégái sokszor felesleges formalitásnak tartanak. Kevés jogász munkáját ismeri el, így inkább magányos harcosnak tartják, mint csapatjátékosnak. Kizárólag olyan szakemberekkel dolgozik együtt, akit a szakma terén kiemelkedőnek tart.

Peres képviseletet ritkán vállal, akkor is csak akkor, ha biztosra megy: azt szokta mondani, hogy nem arra büszke, hogy hány pert nyert meg, hanem arra, hogy hány pert került el. Az igazságszolgáltatással kapcsolatban nincs jó véleménnyel, egzakt, szigorúan szakmai szempontokat elismerő gondolkodása nem tudja elfogadni a magyarországi bírói döntések eshetőlegességét, kiszámíthatatlanságát, és az eljárások elhúzódását.

Az a terület, amelyet kollégái igazán testhezállónak tartanak a számára, az a bizalmi tanácsadó szerepe. Hihetetlen kitartással dolgozza ki a legösszetettebb jogi kérdéseket, és nem nyugszik addig, amíg nem talál száz százalékos megoldást ügyfele problémájára.

Ügyfelei rendkívüli odaadásról számolnak be, gyakran személyesen szolgálja fel ügyfeleinek a kávét, akiket saját elmondása szerint nem ügyfeleknek, hanem vendégeknek tart. Barátai mellé bármikor, bármilyen jogi kérdésben odaáll, így sokszor elúszik a munkában. 


Vissza

Tudjon meg többetLépjen velünk kapcsolatba